Sunday, June 27, 2010

Hosszabítás / Extra time

Nem fociról van szó, hanem a munka-szerződésemről: csütörtökön kaptam meg a levelet, hogy jóváhagyták a kérésemet és meghosszabítják a 2012 végéig. Éljen! Ez azt is jelenti, hogy a most nyári hazautazásunk is engedélyezve lett, így majdnem egész augusztusban otthon leszek (illetve Dublinban egy hetet). Mariann már július közepén hazamegy a fiúkkal.

It's not about soccer, but my contract: on Thursday I received an email saying that my request has been approved and it's extended until the end of 2012. Hurrah! This also means that our summer trip home has also been approved, so I will spend almost the whole of August at home (and in Dublin for a week). Mariann and the boys will go home as soon as mid-July.

Elefántok / Elephants

Ma, hirtelen ötlettől vezérelve, elefánt-parkba mentünk (már csak azért is, mert az alternatív ötlet a szentjánosbogár park volt, de oda - nyílvánvalóan - csak este 7 után lehet menni). Az elefánt parkban volt a szokásos etetés és elenfántolás, de lehetett "fürödni" is velük. A fürdés igázából vízben eldőlő elefánt hátáról vizbe esést jelentett, de akik vállakoztak rá, azoknak láthatóan bejött a dolog. Olyannyira, hogy Albert és Dávid másodjára is bevállalták (Mariann helyett és helyettem; én már nem vagyok elég bevállalós). Ami nekem igazán tetszett, hogy minden élerkorú, sőt egészen kiselefánt is volt (akit cumiztatni is lehetett). Meg az, hogy az állatok tiszták és egészségesek voltank (nem úgy, mint a szegény leharcolt példány Langkawi-n).
Nem túl megerőltető, de tartalmas vasárnapi program volt. Ráadásul, ha egy kicsit hamarabb indulunk, még egy szarvasparkot is megnézhettünk volna. De mivel az elefántolás nem volt előre eltervezve (még félálomban voltam, amikor reggel M csak derült égből gumibot módjára megkérdezte, hogy lehet-e ma kocsit bérelni...), csak valamivel dél előtt tudtunk indulni.


Today, on an impulse, we went to an elephant park (not only because the alternative idea was a firefly park to where - obviously - you can go only after 7pm). At the elephant park there was the usual feeding and elephant riding, but one could be "swimming" with them. Swimming actually meant falling into the water from the elephant's back (while it also falls into the water), but those who volunteered for it clearly enjoyed the thing. So much that Albert and David took another turn (instead of Mariann and myself; I'm not willing to do new things anymore). The thing that I really liked was that there were elephant of all age, even a baby one (one could even bottle-feed it). And that the animals were clean and healthy looking (unlike the poor battered specimen on Langkawi).
It was a not too strenuous but rich Sunday program. Moreover, if we started a little earlier, we could have had a look at a deer park. But since the elephanting was not pre-planned (I was still half asleep when out of the blue M asked of we could rent a car today...), we could leave only slightly before noon.

Monday, June 7, 2010

Bali

Már tavaly el akartunk utazni Balira (meg is vettük a repjegyet), de inkább elhalasztottuk, mert kicsit sok volt már az utazgatás. Már a repülőtérre kimenni is egy komplett utazás, mivel kb. 60 km-re van a lakásunktól, úgy egy óra az út taxival is, hát még busszal. Ráadásul általában reggeli járatokkal repültünk, amihez hajnali 4-5 óra körül kellett felkelni; valamint tipikusan késő este jöttünk vissza. Felnőttnek is fárasztó, kényelmetlen, hát még gyerekeknek/gyerekekkel. Szóval áttettük a jegyet most május végére, kora délutáni indulással (de továbbra is éjfél utáni érkezéssel).
Már most szeretném tisztázni, hogy Bali jó hely. Sok érdekes és szép dolog van ott, amit érdemes megnézni, kipróbálni.
Például van rengeteg érdekes Hindu templomuk (minden településnek legalább három) és némelyik igen látványos helyen. Ezek a templomok nem igazán templomok, legalábbis nem épületek; inkább elkerített udvarok, ahol oltárok vannak (részletek (angolul) a Wikitravel-en). Hát igen, itt nem kell a hidegtől tartani a híveknek... Mi meglátogattunk hármat a legjelentősebbek (de legalábbis leglátogatottabbak) közül: az sziget fő templomát (és egyben - a helyiek szerint - a Világ közepét) Besakih-ban, valamint az Uluwatu és Tanah Lot templomokat. Az utóbbi kettő igen szép helyen, a tengerparton van, az uluwatui egy magas szikla tetjén, a tanah lot-i pedig egy szigetecskén (vízből kiálló sziklán) van. Ráadásul ez a két templom igen jól megközelíthető és nem akarják nyílvánvalóan kiforgatani a pénzéből a túristát.

Tanah Lot

Besakih-ban viszont nagyon gátlástanok. Először is venni vagy bérelni kell sarong-ot (egy darab vászon, amit a szoknyaként maga köré teker az ember), ha nincs a lábszár elfedve; és mivel ugye a buta túristák nem hosszú szárú nadrágban járkálnak a trópusokon, szinte akármilyen árat elkérhetnek érte, hiszen a bejárat előtt már senki sem akar (és nem is tudna könnyedén) visszafordulni. Aztán belépőt is kell fizetni (az talán még elfogadható árú), majd - ha kell, ha nem - túravezetőt fogadni illetve a jegyárusokkal megállapodni egy összegben, majd ők - egy nyílvánvalóan kisebb összegért - ott helyben felfogadnak egy helybélit. A szokásos ár 25 euró (mondták ők), de nálunk csak USA dollár volt, ezért még 50000 rúpiát kértek mellé (összesen kb. 7000 forintot). Majd megpróbáltak motorokat bérbeadni egy 10 perces útra, vizet eladni 5 csillagos szállodai áron (sikerült) meg képeslapot (azt is sikerült, de legalább nem volt pofátlanul drága).


Majd jöttek a színészi képességekkel nem eleggé megáldott koldusgyerekek, akik szívhezszólónak szánt sírással probáltak valami virágszerű növényt ránk tuszkoli. Nem lehet könnyű egyből hiteles siránkozásra kapcsolni, amikor - a többiekkel játszadozás során - túristát látnak meg; nálunk például nem hatott a színjáték. (Ne értsetek félre, tudjuk, hogy nem könnyű ezeknek a gyerekeknek az élete, de nem adhatunk mindenkinek pénzt és ezek a gyerekek ráadásul nem tüntek igazán füldönfutónak). Végül esernyőt próbáltak bérbeadni nekünk, de 10 év Írország után mi már nem ijedünk meg egy kis szitáló esőtól. Legutoljára meg a túravezető még kikunyerált tőlünk 15 ringgitet, a gyerekei iskolázása számára (habár azt sem tudta pontosan, hány éves a nagyobbik gyerek ("3 vagy 4"), illetve nem volt összegyeztethető a kisebbik gyerekének születési ideje azzal az időponttal, amikor állítólag elhagyta a felesége...; azt hiszem, neki is kellene még egy kis színészetet tanulnia).
A hely maga szép lenne: 35 templom egymás mellett, fenn a hegyekben, a vulkán lábánál. De összességében mégsem tetszett a körülmények miatt annyira, mint a mésik kettő. A lenyúláson túlmenően egyrészt hosszú és körülményes volt megközelíteni (kevés útjelző tábla, szűk kis (hegyi) utak, saját és mások testi épségét teljes mértékben figyelmen kívül hagyó motorosok), másfelől meg az elméleti száraz évszak ellenére borús és esős időjárás (az egész hegy felhőben volt, a vulkánból semmit sem láttunk).
Illetve mégiscsak láttunk vulkánt, egy másik alkalommal. Kintamani településen (ami a régi, nagy kráter peremén ül) van egy Lakeview nevű étterem, ami nevéhez méltóan tényleg tóra néz (ami a kráterben van), de emellett kitűnő a kilátás a mostani kráterkúpra is.

Gunung Batur

Voltunk továbbá vízi vidámparkban is, ami nagyon jó volt. Nem volt tömeg, a csúszdákra nem vagy csak 1 percet kellett várni. Sajnos, a legújabb csúszda - amiben felfelé is csúszik az ember - még nem üzemelt, de ennek ellenére jól szórakoztunk a pénzünkért.

Raft River, Waterbom Park

Ezen túlmenően már csak a szállodában voltunk, ami jó helyen van: közel, de nem túl közel a reptérhez, saját tengerparttal és gyaloglásnyi távolságra azoktól a helyektől, ahol az élet zajlik. Sajnos a tengerpart nem valami jó: mivel az egész sziget vulkanikus eredetű, a homok fekete színű. Ami lehet, hogy egzotikusan hangzik, viszont miatta a tenger koszosnak, zavarosnak látszik; de semmiképpen sem hasonlít arra a képeslap-azúr-kékségre, amit pl. Perhentian fehér homokos tengerpartján láttunk. Ráadásul mindig erősen hullámzik a víz, ami szépen mutat és nagyszerű a szörföléshez, de ami miatt viszont nagyon egyenetlen a tengerfenék: néha akár fél méter mély lyukba is léphet az ember. Egyszer mentünk csak be a tengerbe, inkább a szálloda medencéjében pancsoltunk.
A szálloda (Holiday Inn Baruna Bali Resort) modern, jól néz ki és jól felszerelt: a családi szobában Xbox+LCD TV várja a gyereket és egy nagy játszóházuk is van (sok játékkal, jelmezekkel, Xbox-szal és Wii-vel). Ugyanakkor nem volt elég tiszta a hotel. Nem igazán azért, mert nem fordítottak elég figyelmet a tisztaságra (bár kellett és lehetett volna), hanem inkább a páratartalom miatt. Ott még párásabb a levegő, mint itt KL-ben. Az összes ágyneműnek erősen dohos szaga volt, a padló folyton nedves volt (és a nedvességben könnyen megtapadó por miatt koszosnak érződött), a faburkolatokon meg ajtókon pedig kiült a penész (pedig szinte állandóan ment a légkondi). Tapasztaltunk már ilyet Borneón, egy másik ötcsillagos helyen, így nem hibáztathattuk teljes egészében a szállodát.
Az egész nyaralásra kocsit béreltünk, ami kényelmessé tette mozgást, de egyben idegőrlő is volt. A motorosok Balin fegyelmezetlenebbek, mint Malájziában (bár jobbak, mint Vietnámban), de az autósok sem igazán ismerik azt a kevés szabályt, ami valószínüleg létezik. Ugyannakkor megdícsértek az autókölcsönzőben, hogy karcolás, sérülés nélkül vittük vissza a kocsit. Nem lehet mindennapi jelenség náluk. A kocsi kéziváltós volt, ami felüdülést jelentett a sok malájziai automata után.
Jó lett volna kettővel több napra jönni, egyrészt, hogy egy kicsit több időnk legyen a városban járkálni és kipróbálni az éjszakai életet, másrészt meg azért, mert nem valószínű, hogy vissza akarnánk menni. Vélhetően Bali azoknak igazán jó, akik fiatalok, gyerektelenek, akiknek a szörfölés és a diszkó kitölti a nyaralást. És azoknak, akik nem tudják, hogy van jobb. Bali jó hely, mint már az elején leszögeztem, de mi már több olyan helyen is voltunk, ami több/jobb élményt adott kevesebb pénzért. Konkrétan úgy gondolom, hogy Malájzia sokkal többet tud nyújtani, jobb áron, több figyelemmel, tisztességesebben. Ezt már Thaiföldön is így éreztem, és most Balin is ez erősödött meg bennem (de Bali azért sokkal jobb, mint Phuket).
Azt hiszem, hamarosan írok egy cikket "Malájzia dicsérete" címmel.

We wanted to travel to Bali last year (we even booked the flights), but then rather postponed it because we had a little too much of travel already. First, just to go to the the airport is a complete journey in itself as it is approx. 60 km away from our apartment; an hour journey by taxi, let alone by bus. In addition, generally we booked early morning flights so we had to get up around 4-5 o'clock in the morning; and typically we came back late in the evening. It is too tiring and uncomfortable even for adults, let alone for/with the kids. So we changed the date to the end of May with an early afternoon departure (but still with arrival after midnight).
I would like to make it clear right now that Bali is a good place. There are many interesting and beautiful things there that is worth seeing and trying.
For example, there are a lot of interesting Hindu temples (in each village at least three) and some at spectacular places. These churches are not really churches, at least not as buildings, they rather are fenced yards with altars (details on Wikitravel). Well, yes, there is no need to protect the faithful against the cold... We visited three of the most significant (or at least most visited) ones: the main church of the island (and - according to the locals - the Middle of the World) in Besakih, and the Uluwatu and Tanah Lot temples. The latter two are in very nice place at the seaside, Uluwatu on the top of a high cliff and Tanah Lot on a small island (a rock protruding from the water). Moreover, these two churches are very easily accessible and the locals do not want to rob the tourists openly.


Uluwatu

At Besakih, on the other hand, they are very shameless. First, you need to buy or rent a sarong (a piece of cloth which is wrapped around the waist like a skirt) if the legs are not coverted; and since the stupid tourists do not wear long trousers in the tropics, the sellers can ask almost any price for it, because no one wants (or could easily) turn back from the entrance. Then tickets needs to be paid (at an acceptable price), and - if you need if, if you do not - you have to hire a guide by agreeing on a lump sum with the ticket sellers, who then - obviously for a much smaller amount - hire a local guy on the spot. The normal price is EUR 25 (or so they said), but since we only had U.S. dollars, they requested further 50,000 rupiahs. Then others tried to make us rent motorcycles for a 10-minute walk, sell water at the price level of a 5 star hotel (they managed), sell postcards (also successfully, but at least they were not shamelessly expensive). Then came the child beggars not sufficiently endowed with acting skills who were crying in a supposedly heartbreaking way while trying to push some flower-like plant on us. It may not be easy to switch instantly to credible wailing when they - while playing around with the others - see the tourists coming; it did not work on us. (Do not get me wrong, we know that these children's life is not easy, but we can not give money to all the children and in addition these did not really looked ragamuffin). Finally, they tried to rent us umbrellas but after 10 years in Ireland we are no longer afraid of a little drizzly rain. At the end of the tour the guide begged 15 ringgits out of us for the schooling of his children (although he did not know exactly how old the bigger kid is ("3 or 4" he said) and it was not possible to match the birth year if the youngest child with date when his wife allegedly left him... I think that he ought to learn a little more acting too). The place itself would be nice: 35 churches side by side, in the hills, at the foot of the volcano. But overall we did not like it as much as the other two temples because of the circumstances. In addition to the daylight robbery, firstly it was long and difficult to approach it (few road signs, narrow (mountain) roads, motorcycle riders completely ignoring their own and others' physical well-being), and secondly despite the theoretical dry season the weather was overcast and rainy (the whole mountain was in cloud and we saw nothing of the volcano).

Besakih

But we saw volcano on another occasion. Kintamani village (which is sitting on the rim of the old, large crater) has a restaurant called Lakeview, which - being true to its name - really looks over a lake (which is in the crater), but it also also excellent view of the current volcanic cone.
We were also in an aquatic theme park which was superb. There was no crowd, we either did not have to queue or just for a minute. Unfortunately, the newest slide - in which one can slide upwards too - was not yet in operation, but nevertheless we had a great time for our money.
We spent the rest of the time only at the hotel which is at a very good location: close but not too close to the airport, right on the beach and within walking distance from the places where life is happening. Unfortunately, the beach is not good: since the whole island is of volcanic origin the sand is black. That may sound exotic, but because of it the sea looks dirty, troubled; it is in no way that a picture perfect azure that we saw at the white sandy beaches of Perhentian. Furthermore the water is always very wavy which looks nice and must be great for surfing, but because of it the seabed is very uneven: sometimes we stepped into holes up to half a meter deep. We went into the sea only once and splashed in the hotel's swimming pool instead.

Hotel

The hotel (Holiday Inn Baruna Bali Resort) is modern, looks nice and well equipped: family room waits for the children with Xbox+LCD TV and there is a huge playroom (with a lot of games, costumes, Xbox and Wii). However the hotel was not clean enough. Not really because they did not pay enough attention to the cleanliness (although could and should have) but rather because of the humidity. The air is more humid than here in KL. All bed linen smelled very musty, the floor was always wet (and felt dirty because of the dust that was trapped by the moisture), there were patches of mold on the wooden wall panels and on the doors (although the air con was almost always on). On Borneo we have experienced the same thing in another five-star hotel, so could not completely blame the hotel.
For the whole holiday we rented a car, which made movement very convenient but it was also nerve-racking. The motorcycle riders in Bali are less disciplined than in Malaysia (although better than those in Vietnam) and the drivers also did not really know those few traffic rules that probably exist. I was praised when we returned the car without a scratch or damage. It must have been a rare occasion for them. The car had manual shift which was very refreshing after the many automatic models we have rented in Malaysia.
It would have been good to spend two more days on Bali, on one hand because we would have had a little more time to walk around the city and try the night life, on the other hand because it is unlikely that we would want to go back. Bali must be really good for the young and childless, for whom surfing and disco fill the complete vacation. And for those who do not know that there is better. Bali is a good place, as I have already stressed in the beginning, but we have been to a number of places which offered more/better experience for less money. Specifically, I believe that Malaysia can offer much more, better prices, more attention, more honesty. I have felt this before in Thailand and now in Bali it was confirmed (but Bali is much better than Phuket).
I think I will soon write an article with the title "Praise of Malaysia".

Friday, June 4, 2010

Kreativitás / Creativity

Dávid igen kreatív kisfiú, íme két alkotása az előző pár napból:
David is a very creative little boy, here are two of his creations from the recent days:





Aranyos teknősbéka / Cute turtle
Készült Lego Digital Designerrel a Lego Universe kisállat tervező versenyre
Made with Lego Digital Designer for the Lego Universe Pet Competition




Mozgatható papírláb / Movable paper leg

Thursday, June 3, 2010

Álom számítógép 2.0 / Dream computer 2.0

Szeretnék venni egy új számítópépet, és nem csak azért, mert szeretem a számítógépeket (főként az újakat), hanem mert öt embernek két számítógép egyszerűen nem elég. Még akkor sem, ha próbáljuk a gyerekek képernyő előtti idejét minimálisra korlátozni (a képernyőbe beleértve a TV-t, DVD-t, Nintendo DSi-t, mobiltelefont és a (játékokat is futtató) gyerek digitális kamerát is).
Még Malájziába költözésünk előtt vettünk az Dell Studio 15 laptopot, mert elvinni/elhozni valamelyik meglevő számítógépünket (a Dell XPS 600-at vagy a Dell OptiPlex 170L-t) többe került volna, mint újat venni (ráadásul az XPS 37 kg). Meg egy laptoppal nincs gond a vámnál, és ugye értelemszerűen ide-oda lehet vele menni.

Dell Studio 15

Egy ideig minden rendben volt, a Studio hozta az összes elvárható szolgáltatást és még többet is. Mindenkinek tetszett, webböngészés, Skype videótelefonálás, játékok, email. Túlságosan is népszerű lett. Vettünk hát itt a szokásos negyedéves számítógép-vásárban egy Dell Mini 10 netbook-ot, hogy levelezni, böngészni és Skype-olni tudjunk (akár az ágyból is). Illetve, hogy Mariannn tudjon. Ezért lett piros a kis gép. Ez a netbook is maximálisan megfelel az elvárásoknak (még HDMI kimenete is van), bár nekem túl kicsi a billentyűzete (persze, mit várhat az ember egy könyvecske méretű eszköztől?).
Csakhogy közben Mariann rákapott az ágyban történő DVD nézésre (az itteni 7 ringgites "eredeti" DVD-kről majd máskor írok), ezért szinte minden este nála van a nagyobbik gép, én meg most is körmölhetek a Mini-n (most éppen szabad, mert a fiúk már alszanak). Ráadásul, nem is tudtam Linux-ot rakni a Studio-ra, mert Vista van rajta és teljesen újra kellene particionálni a merevlemezt és újratelepíteni a Vista-t (meg az összes alkalmazást meg fényképet és videót), ennyit meg nem akarok vele foglalkozni.
Nincs más hátra, mint előre, venni kell egy új számítógépet!

Dell Zino HD

Talán feltűnt, hogy az összes eddig említett családi számítógép a Dell gyártmánya. Több, mint egy évtizede dolgozom Dell gépekkel, a netbook-tól a laptopon és asztali gépeken át a szerverekig és minden tekintetben meg vagyok velük elégedve. Egyszerűen nincs okom rá, hogy más gyártótól vegyek. Így aztán egyértelműen Dell a kiszemelt új hardver is: Dell Zino HD.
Kis, kompakt asztali gép, elég erővel ahhoz, amire nekem kellene: kis rekreációs programozgatás esténként. Hol vannak azok az idők már, amikor hajnalig Half Life-oztam... Öreg vagyok már hozzá, és már a munkaköröm is inkább irányító, mint alkotó jellegű, azért kell egy kis kódolási képesség karbantartás.

Acer T230H

Windows 7-tel jönne, de ezt egyből törölni szándékozom, hogy OpenSUSE 11.2-t tegyek fel elsődleges OS-ként. Aztán persze visszaraknám a Windows-t, hogy VM-en keresztül futtassam a Linux alól (6 GB memóriába beleférne). Oracle 11gR2, Java és Android SDK lennének a fő attrakciók. A hab a tortán egy Acer T230H multitouch monitor lenne (Android fejlesztéshez, többek között).
Itt mindezt meg lehetne venni 3000 ringgit alatt, ami kb. 210000 forint. Immár két évtizedes hardver-vásárlási tapasztalattal azt gondolom, hogy ez igen jutányos ár ennyi jóságért.
Már csak az a kérdés, hogy honnan lesz rá pénz. Ha az ember elveri utazgatásokra a pénzét, akkor nem lesz könnyű kigazdálkodni.

I would like to buy a new computer and not just because I like computers (especially the new ones), but because two computers for five people are simply not enough. Even if try to minimize the children's screen time (the screen including TV, DVD, Nintendo DSi, mobile phones and the kids' digital camera (that can run games)).
Before moving to Malaysia we have purchased a Dell Studio 15 laptop because to take/bring over one of the existing computers (the Dell XPS 600 or the Dell OptiPlex 170L) would have cost more than buying a new (plus the XPS weights 37 kgs). Furthermore, there is no problem with a laptop at the Customs and of course you take it here and there with you.

Dell XPS 600

For a while everything was fine, the Studio has all the expected features and more. Everyone liked it, web browsing, Skype video calls, games, e-mail. Became too popular. So here at the usual quarterly computer fair we bought a Dell Mini 10 netbook so that we could email, browse and Skype (even in the bed). To be precise, so that Mariann could. Therefore it is little red machine. This netbook also fully satisfies all the requirements (it even has HDMI output as well), although the keyboard is too small for me (of course, what can you expect from a device with the size of small book?).

Dell Mini 10

But Mariann fell into the habbit of watching DVDs in the bed (I will write about the local 7 ringgit "original" DVDs soon), so almost every night she has the bigger machine and I need to work on the Mini (it's free right now because the boys are asleep). In addition to this, I could not put Linux on the Studio since it has Vista installed and would be too much hassle to repartition the hard drive and reinstall Vista (and all the applications and photos and videos), I do not want to spend that much time on it.
There is no alternative left but to escape forward: I need a new computer!
Perhaps you noticed that all the family computers I mentioned earlier were manufactured by Dell. I am working for more than a decade on Dell machines, from netbooks through laptops and desktops to servers and I am satisfied with them in all respects. There is simply no reason for me to buy from another manufacturer. So obviously the new target hardware is also made by Dell: Dell Zino HD.
Small, compact desktop computer, with enough power for all what I need: little recreational programming in the evenings. Where are the times now when I played Half-Life until dawn... I'm too old for it and now my job is more managing than creating, so I need some coding skills maintenance.
It would come with Windows 7, but I intend to immediately delete it and install OpenSUSE 11.2 as primary OS. Then, of course, I would put Windows back running it via VM from under Linux (it all could fit into 6 GB of memory). Oracle 11gR2, Java and Android SDK would be the main attractions. The icing on the cake would be an Acer T230H multitouch monitor (for Android development, amongst others).
It all would be less than 3000 ringgits, which is approx. 750 euros. With two decades of experience in buying hardware, I think that it is fair a price for this much goodies.

Dell OptiPlex 170L

The only question is how will I have the money for it. If we splash the money on holidays, it will not be easy.

Saturday, May 22, 2010

Gunung Nuang

Van egy kollégám, Sze Kai, aki gyakran jár túrázni a hegyekbe. A múlt hónapban vele és pár kollégával elmentünk a Titiwangsa-hegységbe megmászni a Nuang hegyet. Ez a legmagasabb csúcs it Selangor tartományban, 1493 méter magas. Viszonylag gyorsan el lehet érni a túra kezdőpontját a városból, kevesebb, mint 23 kilóméterre van a lakásunktól.

Justin, Sze Kai, Karen és négy kollégája

Viszonylag sokat jártam túrázni az ír hegyekbe (Wicklow, Mournes és MacGillycuddy's Reeks), így van valamennyi tapasztalom. Nos, ez nem sokat ért itt. Írországban friss, oxigéndús a levegő; itt szinte csak meleg vízpárát lélegeztem be. Persze, mi másra lehet számítani a dzsungelben? Merthogy ez igazi dzsungeltúra volt, nem kiépített vasárnapi kirándulóhely (már csak azért sem, mert szombaton mentünk). Kitaposott ösvény volt, de mivel esett az eső előző este (és itt trópusi esőről beszélünk, nem csak porüelverő zivatarról), igen saras és csúszós volt (a sár illetve a talaj színe az okkersárgától a narancssárgán át a barnás vörösig terjedt, de semmiképpen sem emlékeztetett az ír tőzeges, egészen sötét barna talajra). Ráadásul, leszámítva egy rövidke szakaszt az elején, rendesen emelkedett felfelé.
Én sajnos sokat izzadok úgy általában is itt Malájziában, de még életemben nem izzadtam így. A nadrágom külseje fényes volt az izzadságtól és kis erecskékben folyt le rajta a víz.
Sajnos, nem jutottunk fel a csúcsra. Én egyfelől nem voltam/vagyok elég fitt (még) ilyen túrákhoz, másfelől meg túlpakoltam magam, túl sokat és szükségtelent vittem. Mint pl. a nehéz túrabakancsom, ami a sziklás, köves ír hegyekben jó volt, de itt csak a lábamat húzta.


Kicsit későn is indultunk el, de erre nem kenhetem a sikertelenséget. Kb. 1030 méterig jutottunk el (Sze Kai szeretett volna feljutni a csúcsra, mert hamarosan megy valami embert próbáló túrára, de miattunk inkább lemondott róla). Ez is több, mint 800 méter felfelé gyaloglás (Wicklow-ban a Lugnaquilla a legmagasabb csúcs, 925 méterrel és kb. 400 méterről indul az ember), szóval kudarcnak ezért nem tekintem a visszafordulást két harmad magasságból.
Mivel a hegytetőt is dzsungel fedi, sokat nem láttunk volna a tájból (úgy halottam, hogy nem látni a fáktól, nincs nyílás vagy vágat), de valószínüleg amúgy sem látni semmit a felhőktől, amelyek jóval a hegycsúcs alatt kezdődnek.
A dzsungel (veszélyes) lakosaival (szerencsére) nem találkoztam, bár sok állat hangját hallottam (pl. majmokét) és Sze Kai összeszedett egy piócát.
Hazafelé jövet megálltunk a Kilátó pontnak (Lookout point) nevezett kilátó pontnál ebédelni. Itt a kollágák számára egzotikus (és emiatt kicsit túlárazott) nyugati konyhás étteremben ettünk (másfél liter jeges tea csúszott le a marhasültem mellé, pedig a túra közben is megittam több, mint három liter vizet...). Kiláttunk a kilátóról is a városra, illetve arra, ami a szmog miatt látszott belőle.
Ma megint ment Sze Kai a Gunung Nuangra (készül nagyon a komoly túrára), de én nem mentem vele. Hívatkozhatnék arra, hogy már korábban be volt tervezve két családi program mára, de az igazság az, hogy lelkileg nem voltam felkészülve 5 óra lihegésre és izzadásra. Egy-két kisebb túrával kellene előbb felkészülnöm, mielőtt visszamegyek a Nuangra. Márpedig vissza akarok menni, mert jövőre mindenképpen meg akarom próbálni a Mount Kinabalut Borneón.

I have a colleague, Sze Kai, who often goes hiking into the mountains. The last month I went with him and a few other colleagues to the Titiwangsa Mountains to climb the Nuang Mountain. It is the highest peak in Selangor state at 1493 meters. The starting point of the climb can be reached relatively quickly from the city, less than 23 km from our apartment.
I went hiking into the Irish mountains (Wicklow, the Mournes and MacGillycuddy Reeks) fairly regularly, so I have some experience. Well, it did no good here. In Ireland the air is fresh and oxygenated; here I breathed in almost only warm water vapor. But of course, what else can be expected in the jungle? Because it was a real jungle trek, not some paved path for Sunday tourists (for start, we went on Saturday). There was a beaten path, but since it rained last night (and here we are talking about tropical rain, not only some dust-beating shower), it was very muddy and slippery (the color of the mud and soil ranged from orange through ochre to brownish red, but not the very dark brown peaty soil observed in Ireland). Moreover, apart from a brief section in the beginning, the path rose up quite well.
Unfortunately, I sweat so much in general in Malaysia, but never in my life I have been sweating this much. The surface of my trousers was bright with sweat and the water was running down in tricklets.


Alas, we did not get to the top. On one hand, I was/am not quite fit (yet) for these tours, on the other hand I over-packed myself, I took too much and unnecessary with me. E.g. my heavy touring boots, which are good in the rocky mountains of Ireland, but here only pulled my legs down. We started a bit late too, but I cannot blame it for the lack of success. We got to approximately 1030 m (Sze Kai wanted to climb to the summit as he will soon go to some grueling trip, but had to give it up because of us). This is more than 800 meters walking upwards (in Wicklow Lugnaquilla is the highest peak, 925 meters and the trip start at around 400m), so I do not consider turning back at two thirds a failure.
Since the hill is covered with jungle, we would not have been able to see much of the surroundings (I was told that there is no opening or clearing in the woods), but anyhow we would not have probably seen anything because of the clouds that begin well below the summit.
Thankfully I haven't met any of the (dangerous) inhabitants of the jungle, although I heard many animals (e.g. monkeys) and Sze Kai Wed was bitten by a leech.
On way home we stopped at a lookout point called Lookout Point for lunch. Here we ate in a (for my colleagues exotic and thus a bit overpriced) Western-style restaurant (I have drunk one and half liter of ice tea with my beefsteak although I have taken more than three liters of water during the trek...). From the lookout we looked out to the city or rather to what could have been seen through the smog.


Today Sze Kai went again to Gunung Nuang (he trains seriously for the big climb), but I did not go with him. I could say that we have already had two family programs planned for today, but the truth is that I was not mentally prepared for 5 hours of panting and sweating. One or two small tours would be be necessary as preparation before I will be ready to go back to the Nuang. And I definitely want to go back because next year I want to try Mount Kinabalu in Borneo.

Friday, May 21, 2010

Kenyér / Bread

Újabb létfontosságú információ: Malájziában édes a kenyér! És leginkább szeletelt, négyszögletes piritani való (toast). Ráadásul hamar megpenészedik (zöld vagy fekete színek a jellemzőek). Szóval nekem nem nagyon ízlik (már penészedés előtt sem). Azt most nem írom le, mi Mariann véleménye a véleményemről, de "finnyás" a legenyhébb kifejezés, amit hssznált.
Van itt ugyan egy francia pékség, ahol lehet kenyér ízű kenyeret kapni, de persze sokkal kisebb méretben és sokkal drágábban. Viszont ugyan olyan gyorsan penészedik, mint a helyi. Üditő kivétel a bagett, mert az olyan keményre szárad pár óra allat, hogy a penésznek is bele törik a foga. Ráadásul a maláj boltvezető dél-francia kiskeredőnak akarja magát álcázni, félrecsapott beret-et is beleértve.

Another vital information: the bread is sweet in Malaysia! And mostly sliced, square toast bread. Besides, it gets mildewed quickly (green or black colors are typical). In brief, I don't like the taste (not even before the mildew). I will not write here what's Mariann's opinion about my opinion, but the "fastidious" is the mildest expression she used.
There is a Frech bakery here where one can buy bread-tasting bread, but obviously it is much smaller and more expensive. But get mildewed the same quick as the local bread. A refreshing exception is the baguette because it dries so hard in a few hours that even the mildew cannot eat it. In addition to this, the Malay shop keeper tries to disguise himself as a South French retailer, including the beret pushed to one side.