Mindig is jobban szerettem távoli helyeken hosszabb időt eltölteni és úgy élni, mint a helyiek, mintsem tennivaló-listás turistának lenni (megnézni ezt, ezt és ezt; hazamenni). Hát most nem panaszkodhatok: úgyanúgy elkaptam a
dengue-t, mint a helyiek (meg alkalmanként a tennivaló-listás turisták :-) ).
Kedden késő délután hirtelen elkezdtem nem jól érezni magam (fejfájás, lázacska, gyomor), de nem gyanakodtam semmire, mert annyira nem voltam rosszul. Az éjszakára viszont annál inkább: egyszer majd megfagytam (30 fokban!) és úgy rázkódtam, mint a csörgődob (bár nem olyan hangosan), nem sokkal később meg olyan melegem volt, hogy az izzadság kis tócsában gyűlt össze alattam. Másnap otthon maradtam, de nem javult a helyzet, úgyhogy délután bejöttem a kórházba ahol egyből itt is tartottak. A betegség egy hétig tart, de nagyon remélem, hogy hamarabb hazaengednek.
Már csak ezért is, mert rettentően unalmas betegnek lenni. Tegnap csak feküdtem egész nap otthon, utána meg a kórházban. Úgy általában nem érzem magam nagyon rosszul (lázam még van, de a fejfájás meg a levertség elmúlt); sokkal inkább szenvedtem attól, hogy elfeküdtem minden procikámat. Ráadásul itt a kórházban olyan kemény a párna, hogz majd kitört a nyakam. Be is hozattam Mariannal az otthoni
puha párnácskát.
Próbáltam TV-t nézni, de nem vagyok nagyon TV barát, most is csak ugráltam egyik csatornáról a másikra; semmi érdekes nem volt. Illetve egy igen: az egyik csatornán a Shrek 2-t adják végtelen ciklusban. Ez még nem lenne baj, de egyfelől a kép és hang minőség annyira rossz, hogy 200-szor lejátszott lengyel VHS kazetta a 80-as évekből is kinevetné, másfelől meg a filmet félbehagyják a felénél és kezdik előröl... Ja, és az első öt percben láthatók a ki-be mászkáló nézők árnyai! A
Prince Court kórházban vagyok, ami világszínvonalú, modern és szép (és a helyieknek megfizethetetlen); a kórház a nemzeti olajtársaság, a Petronas tulajdonában van. Nem értem, hogy miért engedik meg magunknak lopott film lejátszását; úgy 30 ringgitből vehetnének új DVD-t is... Ráadásul a kormány erősen fellép a kalózmásolatok ellen; erre az egyik intézménye ilyet használ...
Mariann a laptopot is behozta, így most van mit csinálni. Megpróbálok majd a blogra írogatni (tudom, ezt már ígértem sokszor).
De visszatérve a betegségre: állítólag a neheze a 4. napon kezdődik, ami holnap lesz. A fő rizikó a
trombocita szám esése a vérben: ha nagyon leesik, akkor nincs véralvadás de van spontán vérzés. Ami gáz. És persze probléma meg a kiszáradás is, de erre két védekezésem is van: egyfelől annyi vizet ittam már, hogy már az ásványvizes palack látványától is rosszul vagyok; másfelől meg rá vagyok kötve sósvíz infúzióra (még a budira meg a zuhanyba is ki kell tologatni az állványt, amin a palack lóg, mert nem akarnak folyton lecsatlakoztatni a pumpáról).
Szóval, meglátjuk holnap hogyan változik az állapotom. Ha nem lesz nagyon rossz az egész betegség, akkor majd betudom a malajziai élmény részének. Persze ha rossz lesz, akkor is része lesz, csak majd kevesebbet fogom felidézni öreg napjaimban.
I always preferred spending longer time in far places and to live like the locals over being a checklist tourist (see this, this and this; go home). Well, I cannot complain now: I caught
dengue just like the locals (and occasionally the checklist tourists :-) ).
I started to feel unwell on Tuesday evening (headache, some temperature, stomach), but did not suspect anything as I was not feeling that bad. But during the night I was: once I almost froze (in 30 degrees!) and was shaking like the tambourine (although not that loudly); and a bit later I was so hot that the sweat gathered into a puddle under me. I stayed at home the next day, but the situation did not improve, so in the afternoon I came into the hospital where they admitted me immediately. The sickness lasts a week, but I really hope that I will be released earlier.
One reason for this hope is that it is terribly boring to be sick. I was only lying whole day yesterday at home then in the hospital. In general I do not feel too bad (I still have some fever, but the headache and the lethargy are gone); I suffered more from numbing my whole body with too much lying. In addition, the pillow is so hard that my neck almost broke. I asked Mariann to bring the
soft cushion.
I tried to watch TV, but I am not really a big fan of TV so I was just channel surfing but there was nothing interesting on. Well, there was one: on one channel Shrek 2 is running in infinite loop. This would not be a problem, but on one hand the picture and sound quality is so bad that a Polish VHS tape from the '80s that has been played 200 times would ridicule it; on the other hand the movie is interrupted around the middle and started from the beginning. And in the first five minutes you can see the shadows of people coming and going! I am in the
Prince Court Medical Centre which is state-of-the-art, modern and nice (and unaffordable to the locals); the hospital is owned by the national oil company, Petronas. I do not understand how can they allow themselves to play a stolen movie; they could a new DVD for around 30 ringgits. Additionally, the government takes firm steps against pirated copies and then one of their institute uses them...
Mariann also brought in the laptop, so there is something to do now. I will try to write posts for the blog (I know, I already promised this many times.
But to return to the illness: they say that the hardest part starts on the 4th day, that will be tomorrow. The main risk is the drop of the
platelet count in the blood: if it drops a lot then there is no coagulation but there is spontaneous bleeding. That sucks. And dehydration is also a problem but I have two defences against it: on one hand I drank so much water that I get sick simple by looking at the mineral water bottle; on the other hand I am connected to salty water infusion (I have to push the stand on which the bottle is hung to the loo and the shower as they do not want to disconnect me from the pump all the time).
So, we will see tomorrow how my state will change. If this whole sickness will not be too bad then I will consider it as part of the Malaysian experience. Of course, if it will be bad, it will be still a part of it, but I will recall it less frequently in my elder days.
