Monday, October 19, 2009

Szingapúr / Singapore / 新加坡 / Singapura / சிங்கப்பூர்

(Augusztus 7.-9. / 7-9 August)
Még májusban lefoglaltam néhány (6 :-) ) repülőutat (amit Szitya foglalási láznak nevezett), így aztán nem unatkoztunk augusztusban és szeptemberben. Első külföldi (azaz nem malájziai) uticélunk Szingapúr volt.
A délután 5 órai járattal repültünk (6-8 járat van minden nap). KL-től Szingapúrig csak 45 perces az a repülés, így rövid és kellemes utunk volt.
Az első sokk akkor ért minket, amikor beszálltunk a taxiba és láttuk a várost: rettentően tiszta volt. Nem csak KL után, de Európához mérten is. Az úton egyáltalán nem volt szemét, minden vagy új volt vagy fel volt újítva és még az építkezések is figyelmesen körbe voltak kerítve és a környékük feltakarítva. Minden nagyon rendezett, tiszta (nincsenek grafittik vagy lemálló vakolat), tetszetős éttermek mindenfelé. Tetszett a város első látásra.
Ami nem okozott sokkot – mivel fel voltunk rá készülve – azok az árak voltak: minden jóval drágább Malajziához hasonlítva.
Egy kedves szállodában, az Albert Court Hotel-ben szálltunk meg (csak kedves lehetett: Albert! :-) ). Nagyon kényelmes volt sok szempontból: nagyszerű elhelyezkedés, barátságos személyzet, sokfajta ennivaló, kényelmes szobák.
Az első este tettünk egy kis sétát a legnagyobb bevásárló úton, az Orchard Road-on. Este 9 körül volt, a fiúk fáradtak voltak, ezért csak rövid sétára volt lehetőség, de még ez is elég volt néhány észrevételhez. Először is, az időjárás Szingapúrban sokkal párásabb, mint KL-ben. Másodszor, az emberek nem igazán mennek ki az utcára. Akárcsak KL-nek, Szingapúrnak is sok, egymás melletti, hatalmas bevásárló központja van amelyek legtöbbször valamiképpen össze vannak kötve, így az embereknek nem kell elhagyniuk az épületeket. A bevásárló központok hőmérséklete 16 fok körül van, a túlságosan hideg a kinti 36 fokhoz képest. Harmadszor, az épületek nagyon érdekesek és izgalmasak. Megannyi stílus, szín, forma és naplemente után: fény. Gyaníthatóan jó sok energiát vesztegetnek így el, de a megvilágítások az épületeken bámulatosak. Nem csak azért meg színesek, de nagyon kreatívak is; néhány épület külső fala gyakorlatilag egy hatalmas kijelző amely folyamatosan változó mintákat mutat.
A második napon városnézés mellett döntöttünk. De mielőtt bármit is megnézhettünk volna, készpénzre lett volna szükségünk, de a bankkártyát nem fogadta el egyik készpénz-automata sem. Így aztán először is meg kellett találnunk a bankunk egy fiókját, ahol közölték hogy engedélyeztetnünk kell a kártyát külföldi használathoz. Szerencsére ez nem tartott sokáig és lett készpénzünk. Itt volt az idő költekezni!
Reggelizéssel kezdtünk, majd megnéztünk egy játékmúzeumot. Ugyan nem volt nagy és persze jobbára a várható dolgokat mutatták be (babák, autók, fajátékok), de volt pár érdekes és meglepő kiállítási tárgy is. Ezek egyike volt egy eredeti, magyar gyártmányú Interkozmosz elemes bádogautó, amilyen nekünk is volt gyerekkorunkban. De voltak eredeti Matchbox-ok (tényleg gyufásdobozban), meg egy csapat fekete rongybaba, amelyek a manapság már nem igazán divatos Little Niggers névre hallgattak.
Ezek után kikötőbe mentünk, ahol egy hatalmas Merlion (tengeri oroszlán) szobor van, ami valójában egy szökőkút. Ez a Merlion Szingapúr szimbóluma. Ez után egy hajótúrát tettünk a Szingapúr folyón ami nem nagy, viszont a partja nagyon hasonlít Velencére, de a régi, omladozó épületek nélkül. A hajón nem volt WC, és persze Paddynak pisilnie kellett... egy kiüresedett vizes palackot használtunk, az egész gyakorlatot jól sikerült neki végrehajtania. Valójában nem ez volt az első alkalom, hogy ezt a megoldást alkalmaztuk :-)
A hajóutat követően elhatároztuk, hogy megnézzük a kínai és az indiai városrészeket (nem csináltunk előzetes terveket a nyaralásra, szinte mindent ott helyben döntöttünk el). Meg voltunk lepve, mivel KL-lel ellentétben nem voltak emberek az utcákon, még Chinatown-ban sem. OK, az indiai negyedben voltak páran, de csak a templomok körül. Nagyon szép templomaik vannak, nagyon színesek, nyitottak és tiszták. Különösen a kínaiak; egy igazán szépet meg is látogattunk. A kínai negyedben ebédeltünk, egy kedves kis nyitott étteremben. Nos, a WC nem volt annyira jól kinéző, mint a többi része... (nem használtuk, csak láttuk, mert a kézmosó mellett volt).
Ebéd után metróval elmentünk Kis Indiába, ez is nagyon tiszta volt (már mint a metró). Súlyos pénzbüntetés jár a rágógumi eldobásáért. Igazából egyáltalán nem is lehet rágógumit venni Szingapúrban; nagyon szigorú a törvény, még bevinni sem szabad az országba.
Az indiai negyed kicsit rendetlen és szemetes volt, de még mindig sokkal jobb, mint ugyanez KL-ben. Furcsa volt, hogy a üzletekben – merthogy természetesen itt nincsenek bevásárló-központok, csak kis, az útra nyíló boltocskák – az eladónők jobbára kínaiak voltak. Nem tudom, miért...
Amikor átgyalogoltunk az Arab negyedbe, egy kirakodó vásárba botlottunk és vettünk egy törzsi dobot, pont olyat, mint amilyent mindig is akartam. Az egyik oldalon a dobhártyán volt egy kis lyuk, de ettől még jól szólt és nekem nagyon tetszett. (Három nappal később Paddy jól kilyukasztotta a másik oldalát :-( )
Az arab városrész szintén tiszta volt szép templomokkal és parkokkal. Hagyományos maláj önvédelmi sport oktatás volt egy nyílt téren, lehetett nézni őket, ha akartad.
Nem mentünk el a Singapore Eye-hoz (óriáskerékhez) mert már elég fáradtak voltunk, meg tudtuk, hogy másnap a függővasútról majd láthatjuk a várost.
A nap végén a benyomásunk Szingapúrról igen kedvező volt.
A második napon elmentünk Santosa szigetre amiről minden útikönyv említést tesz mint a legjobb hely ha ki akarsz kapcsolódni. Szép, csendes tengerpartok, erdők, vidámparkkal színesítve. A valóság más volt mint amire számítottunk. Az egész sziget ugyanis egy óriási vidámpark, ahol szállodák, akvárium, delfinshow található, és minden más, ami a szórakoztatás kategóriába belefér. Úgy gondoltuk átmegyünk a függővasúttal és meglátjuk mit akarunk csinálni. Nos ez nem így megy. Különféle kombinációkban lehet jegyet venni a függővasút állomásán és csak azzal átmenni. Így hát választottunk egy formációt amiről úgy gondoltuk jó lesz, és átmentünk. A függővasút a tengeröböl fölött vezet át ahol kikötők is vannak. Éppen akkor egy óceánjáró állt a kikötőben és a tetején egy olyan vízi csúszda kombináció volt aminek egy átlátszó falú része a víz fölé nyúlt kb. 6 emelet magasságában. Még nézni is rossz volt – legalábbis nekem... :-) A szigeten voltunk akváriumban; egy 3D moziban, ahol vízesésen zuhantunk le; és egy nyári szánkón ahol a gyerekek egy versenyautó-féleségben ültek és igen nagy sebességgel mentek le a domboldalon, majd egy lanovka hozta vissza őket a kiindulóponthoz.
Voltunk egy (rózsaszínű) delfinshow-n és még sok más érdekes dolgot láttunk vagy próbáltunk ki, de 3 óra körül indulnunk kellett vissza, mert indult a repülőnk.

I booked few (6 :-) ) cheap flights back in May (Szitya called it a booking spree), so we were not bored in August and September. Our first destination abroad (i.e. outside Malaysia) was Singapore.
We took the 5pm flight (there are 6 or 8 flights every day). From KL to Singapore it is only 45 minutes, so that was a short and pleasant flight.
The first shock came when we took the taxi and saw the city: it was extremely clean. Not just after KL, but even after Europe. There was no rubbish on the streets at all, everything was new or renovated, and even the construction sites were carefully fenced and their surroundings cleaned. Everything is so nice, clean (no graffitis or peeling plaster), nice restaurants everywhere. We liked the city at first sight.
What was not a shock – because we were prepared for it – were the prices: everything is more expensive compared to Malaysia.
We stayed in a nice hotel called Albert Court Hotel (of course nice: Albert! :-) ). It was very much convenient for many ways: great location, friendly staff, lot kinds of food, comfortable rooms.
The first night we took a little walk to the biggest shopping road called Orchard Road. That was around 9pm, the boys were tired thus we could take just a short walk but even that was enough to notice few things. Firstly, the weather in Singapore is much more humid than in KL. Secondly, the people do not really going out to the streets. Just like KL, Singapore too have huge shopping malls next to each other, most of the time connected to each other somehow so the people don't need to leave the buildings. The malls' temperature is around 16 Celsius what is far too cold after the outside 36 Celsius. Thirdly, the buildings are very interesting; and exciting. So many style, colours, shapes and after sunset: lights. I guess they waste a lot of energy there but the lights on the buildings in some cases are amazing. Not just because they are colourful but because very creative as well; some buildings outer wall is practically an enormous display showing constantly changing patterns.
On the second day we decided to see the city. But before we could see anything, we needed cash but the debit card was not accepted by the ATMs. So, first of all we need to find a branch of our bank where we were told that we need to get the card authorized for abroad usage. This fortunately took a short time and we got cash. Time to spend it!
We started with a breakfast then visited a toy museum. Although it was not huge and of course it displayed the expectable things (dolls, cars, wooden toys), it had a few interesting and surprising exhibit too. One of these was an original, Hungarian made Interkozmosz battery operated tin car, like the one we had in our childhood. But also there were on display original Matchboxes (really in matchboxes) and a group of black dolls having the nowadays not so fashionable name of Little Niggers.
Next we went to see the harbour area where they have a huge Merlion (sea lion) monument in the harbour what is a water fountain. This Merlion is Singapore's symbol. We then took a boat trip on Singapore river which is not huge, but the river side was very much like Venice just not with the old ruinous buildings. On the boat there was no toilet and of course Paddy had to go... so we used an empty water bottle; he managed the whole procedure perfectly. Actually that was not the first time we used this solution :-)
After the trip we decided to see the Chinese and the Indian districts (we did not make plans for the holiday in advance, we decided almost everything on the spot). We were surprised because in contrast to KL there were no people on the streets, not even in Chinatown. OK, in the Indian district there were some but only around the temples. They have beautiful temples, very colourful, open and clean. Especially the Chinese ones; we have visited a really nice one. We had lunch in the Chinese district in a nice open little restaurant. Well, the toilet wasn't as nice as all the other things... (we didn't use it just saw it next to the washbasin).
After lunch we took the metro to Little India, it is extremely clean too (I mean the metro). There is serious fine for those who throw chewing gums away. Actually you can not buy it in Singapore at all; it is a very strict ban, you cannot even bring it into the country.
The Indian district was a bit untidy and messy but still far much better than the KL one. The strange thing was that in the shops – because of course in this district there are no shopping malls but a lot of small shops open to the street – the sales ladies were mostly Chinese. Don't know why...
When we walked to the Arabic district there was a car boot sale and we bought a tribal drum, which was old but exactly that type what I always wanted. One side the drumhead had a little hole but worked well and I loved it. (Three days later Paddy made a big hole in the other side :-( )
Arabic part of the city was clean too with nice temples and parks. Traditional Malay martial art classes were held in one open place so you could watch them if you wanted.
We didn't go to see the Singapore Eye (Ferris wheel) because we were so tired by the end of the day and actually we knew that we will see the city the next day from the cable car.
The whole picture from Singapore we had at the end of the day was very positive.
So the next day we decided to go over to a nice island called Santosa which is mentioned in every travel books as a place to go if you want to relax. Nice, quiet beaches, woods, a theme part thrown in. Well, that was not what we really expected. It's because the whole island is a fun park, where hotels, aquarium and dolphin show can be found and everything else that falls into the category of entertainment We though that we take the cable car to the island and there we find out what to do. Well, this was not the way to go. You can buy different combination tickets and the cable car station and take the ride only with these. So we picked one formula that seemed to be good and off we went. The cable car goes over a bay with harbours. There was a holiday ship just in the harbour what had a water slide combination on the top with a transparent part that hung out over the sea at the height of the 6th floor or so. Even to see it was bad – at least to me... :-). On the island we went to an aquarium, a 3D cinema where we plummeted off a waterfall, and a lug ride (a wheeled sledge) where the boys were sitting is a small racing car kind of thing and drove it down the hillside, then a chair lift brought them back to the start.
There was also a (pink) dolphin show and we have a seen or try a lot else interesting, but around 3pm we had to go leave because of the flight back.

No comments:

Post a Comment